Találkozók:

Kács 2005 okt 29-nov 1.

Költségek a 4 napra, 3 éjszakára: 6000FT szállásköltség, és 1400Ft a kaja-pia. Persze ehhez még az utazási költség hozzájön. Ugye nem is vészes. :)


Ezt a találkozót is ugyanúgy vártam, mint a többit. A délelõtt a csomagolással telt, majd a tervezetthez képest kicsit késõbb indultunk. Az út jó volt, kicsi volt a forgalom, és a mazsolák is valahol máshol voltak elfoglalva. :-)
Sokat készültem az útvonaltervvel, ennek ellenére (de azért sejtettem, hogy így lesz), kis kerülõvel érkeztünk meg a panzióhoz. Ott gaabr vezetésével elfoglaltuk a szobánkat, majd elindultunk üdvözölni a többieket. Az ismert arcok mellett itt ismerkedtünk meg Osival, Cirbollyal, ProtUSsal és a rég nem látott párost - Blinket és Naughtyt - is üdvözöltük.
Ebéd után beizzítottuk a számítógépet, és elkezdõdött a különleges pályák nézegetése. Legnagyobb meglepetésemre Lacek könnyedén legyõzte a Boazt az AOD játékból, így kénytelen vagyok elhinni, hogy mégis végig tudom vinni majd ezt a részt is. Párhuzamosan folyt a gépezés mellett a kockapóker, és a sakk is. A szerkesztett szintekbõl megnéztük a Rednex zenéjére doboló indiános és éneklõ Larás videót is, ezt többször is megtettük, annyira tetszett mindenkinek. Jól megkóstolgattuk a fügepálinkát, és a mászokot is. Még éjfél elõtt hagytam magára a vidám társaságot, mikor aludni mentem.
A következõ nap ébredés után felmentünk az étkezõbe, ahol már sorozatban készültek a melegszendvicsek, és újból jól belakmároztunk a májpástétomból is. A reggeli után hozzákezdtünk az ebéd elkészítéséhez is, OBig alaposan lepipált krumplipucolásból. Ebédig ismét a játéké volt a fõszerep, és megnéztünk Lacek archívumából néhány új videót is. Az ebéd jó hangulatban telt. Kis pihenõ után útrakeltünk a tapolcai barlangfürdõhöz. Ott Jani2, és hatalmas sor fogadott bennünket. Az elõbbinek nagyon örültünk. Az öltözködés sem volt zavarmentes a zsúfoltság miatt, de a fürdõben is sokan voltak. Körbejártuk a fürdõ területét, a sötét medencében nagyokat visítoztunk. A fürdõzés hátralévõ részét ezek után a termálvízben lubickolva töltöttük. A fürdõzés után elfáradva és éhesen mentünk vásárolni. A szállásra érkezés után vacsoráztunk, majd meglepetés tortával kedveskedtünk ProtUSnak születésnapja alkalmából, aki nagyon örült a felköszöntésnek, mi meg annak örültünk, hogy hamar felvágta, és mindenki kapott belõle egy szeletet. Ezek után megint a társalgóban kötöttünk ki, ahol egy jó hangulatú Activity partit játszottunk, ezt fölényesen nyerte Wyc csapata. Újból a számítógépes játéké lett a fõszerep, és néhány újabb videófilmet is megnéztünk. Én hajnal egyig bírtam, néhányan sokkal tovább maradtak, hogy végigvigyék a játékot.
Nekünk az utolsó nap következett, amely bõséges reggelivel kezdõdött. Késõbb folytattuk az elõzõ nap abbahagyott játékokat. Ebbe annyira belefeledkeztünk, hogy nem is vettük észre, mennyire eltelt az idõ. Ebédre ismét pincepörkölt volt a menü. A csoportkép készítése sem múlt el viccelõdés nélkül. Készülõdés közben még egyszer megcsodáltuk a gyönyörû tájat, és új élményekkel indultunk haza.

TranSam




 

A többi képet, bõvebb beszámolót, és videót, csak a találkozón jártak láthatják. Kérd a linket. :-)

 


Az oldalon közölt képek, a szöveges tartalom, illetve minden sajátkészítésû anyag, a © TR Editor.hu tulajdonát képezi. Azokat semmilyen formában nem lehet reprodukálni, másolni, terjeszteni, csak a szerkesztõség engedélyével.